#L. Simon László

Egy
 

Egy "ellenbizottság" ellenőrizné, mit terveznek Orbánék a budai Várban

Nagyobb átláthatóságot, a tervek nyilvánosságra hozatalát követeli az a társadalmi kezdeményezés, amely a budai Vár és a volt Királyi Palota rekonstrukcióját kívánja monitorozni. A Párbeszéd a Várért Kezdeményezés elsősorban vitapartnere lenne a kormánynak, és folyamatosan tájékoztatná a közvéleményt, s a Hauszmann Bizottságnak is üzent.

hvg.hu hvg.hu

Népszabadság: Most L. Simonra bízták a Hajógyári-sziget fejlesztését
 

Népszabadság: Most L. Simonra bízták a Hajógyári-sziget fejlesztését

Koncepciótervet rendelt a kormány 200 millió forintért a Hajógyári-sziget déli csücskének hasznosítására – írja a Népszabadság. A sziget alig harmada az a terület, amelyet fejlesztenének úgy, hogy már a kormány olimpiai vágyait is figyelembe vennék. Nem ez lesz az első ilyen tanulmány. Most állítólag L. Simon László kapta a feladatot.

hvg.hu hvg.hu


Magyar Power 50 – A hazai színtér tíz legbefolyásosabb személyisége
 

Magyar Power 50 – A hazai színtér tíz legbefolyásosabb személyisége

Szerkesztőségünk 2011-ben publikálta első alkalommal a hazai művészeti színtér ötven legbefolyásosabbnak ítélt szereplőjének listáját, a Magyar Power 50-et, melynek kialakításában a legismertebb hasonló nemzetközi projekt, az ArtReview idén 13. alkalommal kiadott Power 100-as rangsorának készítésében alkalmazott gyakorlatot követtük.A lista a hagyományteremtés szándékával született, s hogy élénk visszhangot kelt, vitákat is generál, természetes, és nem ellentétes szándékainkkal. Az eltelt évek eredményeképpen mind többen értik, hogyan készül a rangsor, és miért érdemes figyelni rá akkor is, ha nem tekinthető kőbe vésett igazságnak. Tudatában vagyunk annak, hogy a mérhető, számszerűsíthető kritériumok hiánya miatt a zsűri a magyar kortárs képzőművészet és a műkereskedelem egészét jól reprezentáló összetétele mellett sem lehet objektív; egyszerre veendő komolyan, és fogható fel játékként. A szűnni nem akaró félreértések miatt ismételten hangsúlyozzuk, hogy a Power 50 nem életműveket mér, hanem egy adott esztendő – jelen esetben a 2014-es év – teljesítményeit veszi figyelembe, és a színtérre gyakorolt hatás súlyát, nem pedig annak irányát, milyenségét igyekszik értékelni. A rangsorokból hosszabb távon értékes kordokumentum állhat össze, és az évről évre bekövetkező változások, hangsúlyeltolódások elemzése fontos következtetések levonását teszi majd lehetővé. Már az ideivel együtt négy lista összehasonlítása is olyan kérdésekre ad választ, mint hogy egy év elteltével milyen mértékben változik a legnagyobb befolyással rendelkezők köre; miképp látja a zsűri a szereplők befolyásának alakulását egy-egy fontos funkció megszerzése vagy elvesztése után; illetve hogy mennyire van tartós hatással megítélésükre egy-egy kiemelkedő kiállítási lehetőség, egy szakmai vagy állami elismerés.Az összehasonlíthatóság érdekében fontos, hogy a 25 tagú zsűri összetételében évről évre csak elkerülhetetlen változások legyenek. Ezért örülünk annak, hogy az ArtReview-tól átvett „játékszabályoknak” megfelelően titkos összetételű zsűri tagjainak nagy többsége idén is igent mondott felkérésünkre. Tőlük saját listájuk első öt helyezettjéhez ezúttal is rövid indoklást kértünk; a rangsor első tíz helyezettjéhez fűzött kommentárok ezeket foglalják össze. Idén összesen 274 személyre érkezett szavazat – 11-gyel többre, mint tavaly –, a sorrend most is az egyes zsűritagok listáján elért helyezéseknek megfelelő pontszámok egyszerű összeadásával alakult ki.

Műértő Műértő

Óriási blama lett a közpénznyelő matricagyűjtő játék
 

Óriási blama lett a közpénznyelő matricagyűjtő játék

Összesen 180 millió forintot adott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) egy iskolásoknak kitalált matricagyűjtő programra és egy ahhoz kapcsolódó, múzeumokat népszerűsítő könyvre. A hvg.hu szerzője közérdekű adatigénylés keretében megszerezte a Mozaik Múzemtúra-projekt szakmai beszámolóját: ebben ugyan nincsenek részvételi adatok, viszont kiderül belőle, mennyi pénzért dolgoztak a program lebonyolításért felelős Örökség Kultúrpolitikai Intézettel (ÖKI) szerződő vállalkozások, melyek az ÖKI-hez hasonlóan több szálon köthetők L. Simon László miniszterelnökségi államtitkárhoz.

Unyatyinszki György Unyatyinszki György

Mi köze Kínának egy Fejér megyei kastélyhoz?
 

Mi köze Kínának egy Fejér megyei kastélyhoz?

Peking történetéről szóló kiállítás fog nyílni egy Fejér megyei kastély uniós pénzből felújított főépületében. L. Simon László szerint ez a vidék a "magyar Loire", de hogy kerül a képbe Kína?

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

L. Simonnak nincs viszonya a koalákkal, Tarlós inkább delfin lenne - videó
 

L. Simonnak nincs viszonya a koalákkal, Tarlós inkább delfin lenne - videó

A főpolgármester nem lenne koala, a delfin és a szibériai tigris között vacillál, de Tarlós István szeret szimaptikusnak tűnni, jóságos lenni. L. Simon László államtitkárnak viszont egyáltalán nincs viszonya a koalákkal. Politikusokkal avatták fel Budapest két új „látványosságát”, Vobarát és Nur-Nuru-Bint, a két és fél éves koalafiúkat.

hvg.hu hvg.hu

Fotók: Bemutatták Budapest első két koaláját
 

Fotók: Bemutatták Budapest első két koaláját

Két 2,5 éves hímnemű koala érkezett a Fővárosi Állatkertbe. Az állatoknak nehezen ment az akklimatizáció, félénkek és a látogatók biztosan nem simogathatják meg majd őket. Budapesten kívül csak nyolc helyen látni az egzotikus erszényeseket.

hvg.hu hvg.hu




Lázárék újra letorkollták a parlament fideszes alelnökét
 

Lázárék újra letorkollták a parlament fideszes alelnökét

A kormány nem gondolkodik a gyülekezési törvény módosításában, különösen nem a gyülekezési jog szűkítésében – jelentette ki L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Szerinte sem ő, sem Lázár János nem támogatna egy módosításról szóló estleges egyéni képviselői indítványt.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu


L. Simon új ötlettel tenné vonzóbbá a Velence-tavat
 

L. Simon új ötlettel tenné vonzóbbá a Velence-tavat

Rivalizálás helyett együttműködést kell kialakítani a tókörnyéki települések között és egységben kell kezelni a Velencei-tavat ahhoz, hogy igazán vonzóvá váljon a turisták körében – közölte a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán Velencén egy Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) konferencián.

MTI MTI

Akkor is lesz múzeumi negyed, állítja L. Simon
 

Akkor is lesz múzeumi negyed, állítja L. Simon

A kormány nem tett le arról a szándékáról, hogy múzeumi negyedet építsen – jelentette ki L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken, más témában tartott sajtótájékoztatóján feltett kérdésre válaszolva.

MTI MTI


L. Simon: Vida levele a postán is elveszhetett
 

L. Simon: Vida levele a postán is elveszhetett

L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár arról beszélt az ATV kamerájának, hogy nem tudja, valóban tájékoztatta-e Vida Ildikó, az Amerikából kitiltott NAV-elnök erről a kitiltásról a kormányt, ahogyan azt a szerdai interjúban Vida állította. Aztán hozzátette, nem állítja, hogy Vida az interjúban hazudott, mert lehetséges, hogy a levele (mármint az esetleges feljegyzés, amelyben tájékozatta a minisztert a kitiltásról) elveszett a postán.

hvg.hu hvg.hu

L. Simon az internethasználat kockázataira figyelmeztetett
 

L. Simon az internethasználat kockázataira figyelmeztetett

A nemzetgazdaság egyik kitörési pontja az infokommunikáció, amely mára jelentősen átalakította a társadalmat – mondta Seszták Miklós fejlesztési miniszter az Informatika a társadalomért című konferencián Balatonfüreden. L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára megismételte, nem lesz netadó, és más mellett a minőségi tartalmak irányába történő elmozdulásról, az internethasználat nemzetbiztonsági kockázatáról is beszélt.

MTI MTI

Videó: Ki hazudik? A kormány vagy Vida Ildikó?
 

Videó: Ki hazudik? A kormány vagy Vida Ildikó?

"Én egy kicsit szakállas vagyok, Vida Ildikó meg nem az" – mutatott rá a legfőbb különbségre közte és a NAV-elnök között L. Simon László államtitkár, amikor arról kérdezték, a kormány hazudott-e, vagy Vida Ildikó. A nemzetbiztonsági ülésre érkező és onnan távozó kormánytagok összevissza beszélnek Vida Ildikó kitiltásáról, amiről a NAV-elnök szavai szerint hetek óta tudott egy kormánytag is.

hvg.hu hvg.hu

Milliárdok a földben – Jöhet a régészeti magánbiznisz
 

Milliárdok a földben – Jöhet a régészeti magánbiznisz

Nagyobb teret kaphatnak az „autópálya-régészeti” bizniszben a régészeti magánvállalkozások, melyeknek augusztus óta saját érdekvédelmi szervezetük is van. A kulturális örökségvédelmi törvény módosítását egy L. Simon László-nyilatkozat harangozta be, amely valóságos versenyhelyzetet és gyorsabb és olcsóbb feltárásokat ígért ezen a területen a jövőre nézve. A régész-muzeológusi szakma ettől nem lett nyugodtabb, még ha most egyeztetnek is velük.

Kocsis Andrea Kocsis Andrea